Sándor Iván

Vissza

Századvégi történet

(2007)
Sorozat: Sorozaton kívül
Műfaj: Széppróza / Magyar
Oldalszám: 184
Méret: Kötve, 133 x 194 mm
ISBN: 978-80-7149-949-7
raktáron:
Bolti ár
2 000 Ft / 8,63 €
Kedvezményes ár 20%:
1 600 Ft / 6,90 €
Darabszám :
Nincs termék a kosárban

A Kossuth-díjas szerző könyvének immár harmadik kiadása kerül az olvasók kezébe. „Kelet-közép-európai hangszerelésű és motivikájú könyv, végiggondolt, erős hatásokban. Jelenetekben bővelkedő érett alkotás. Egyenletes feszültségű, elégikus voltában is erőteljes, egyszersmind rendkívül finomszövésű munka a Századvégi történet” (Balassa Péter).


Részlet a könyvből:


Éppen a singerstrassei ház kapujához értem, amikor egy szélroham széthajtotta a felhőket. A szakadékhoz hasonló sávot feltáró villanást persze nem nevezhetem eseménynek, hiszen a természet elemi folyamatossága mégis más, mint az esélyek hívogatása, amire vágyódtam, ámbár lehet, hogy mindössze a halogatás bűnétől akartam megszabadulni; igen, végre le kellene számolnom az örökös önmegnyugtatással, hogy türelem, hiszen ha most nem, akkor legfeljebb majd máskor, végre ideje volna azt gondolnom, hogy ha most nem, akkor minden hiábavaló. 
Gyermekkoromban udvarházunk ablakából is sokszor néztem végig, hogy semmi sem történik, csak éppen föltűnik az ég a kettéváló felhőtengerben, a kormosra feketedő felhőszélek pedig, amelyek csak a káprázattól voltak feketék, valójában az izzáson túli színekben sárgálltak, mint partok kísérték a kék sávot, amely ettől, igen, szakadéknak tetszett, és megtelt képzeletem alakjaival. Vannak, akik ilyenkor majmokat látnak meg patkányokat, véres állatheccek hajcihőiben vesznek részt, és a letépett fejecskék üzennek vissza nekik, miként nekem a felettem megnyíló kék szakadék sehova nem vezető, de azért utakra csábító szalagja, aminek mentén ugyan lehet haladni, de a gomolygás változatlan, és a felhők bármelyik pillanatban álcás puhasággal összezárulhatnak; 
de most nem ez volt a fontos, végre föltárult a singerstrassei ház vert díszekkel borított ajtaja, s máris bent éreztem magamat, holott csak átléptem a küszöböt, mindent láttam már, pedig tudtam, hogy recehártyámon még a kormozódott felhőszélek jelenetei folytatódnak, ám a hirtelen elszíneződésben, amit a földszinti fogadóterem édesen dohos, sötét fuvallata indított meg, mint egy izzó és egy hűvös test találkozásának nem reménytelen előjátéka, mégis megjelent előttem mindaz, amiről reméltem, hogy bár majd, amikor a sárga és zöld üvegborítású belső ajtó nemcsak résnyire, de teljesen feltárul előttem; valójában még csak a perzsamintázatú szőnyeg jól ismert szélét pillanthattam meg, mégis előttem volt a félhomályban égő sok karú bronzcsillár, a málnaszínű függöny, a karosszékek bársony huzata a csillárfénytől máris világosabbnak tetszett, láttam magamat is, amint belépek, arcomon a minden lehetőségre való készenlét, amitől a bőröm nem több, mint titkaim verítékes köpenye: egyedül találom, mással, kivel? 
Clara a csillár alatt állt. Miközben bal kezét végighúzta a karosszék felső ívén, tovább hullámzott előttem minden kép, ami odakint a hóhullásban vetítődött elém. Valójában a csillár nem világított, a függönyök széthúzva. Felém fordult, keze elvált a karfától. Ismertem a riadtságot pillantásában, hogy fél, az boldogított, s diadalomnak tekintettem. Sima léptekkel indult felém, és a néma üdvözlést, mint mindig, az illőnél sohasem hosszabb, mégis annyiféle üzenetet tartalmazó kézfogással fejezte be. Akármelyik pillanatban megjelenhetett az Államtanácsos, sokszor már azt kívántam, bár megjelent volna, inkább ottlétének egyértelműsége az álcás fölvezetések százféle változata helyett, de ugyanilyen hevesen vágyódtam a rejtjeles együttlét félóráira, önmagam felének talán, igen, legalább egyik felének valóságos jelenlétére, az alig elviselhető lefokozottságra, mindazzal szemben, amely bár látszólag egyértelműen engem jelent, mégsem több a hiábavalóság méltóságteljes álarcánál. 
Nevetett. Talán azért nem vettem észre rögtön, mert az arca átlényegült elvont arccá, amilyennek ha bármikor felidéztem, leginkább kívántam látni; annyira, hogy amikor megérkeztem Bécsbe, és szállásomról az utcára lépve magam elé képzeltem őt, hatalmába kerített az érzés, hogy valójában látom is. Néhány lépéssel előttem egy hölgy haladt, csuklyaszerűen fejére húzott sötét köpenybe burkolódzva. Megállt, hátrapillantott. Biztos voltam benne, hogy ő az, a nyomába eredtem...

 

A szerző honlapja:
www.sandorivan.com

Generuje redakčný CMS systém GlobalWeb a eShop GlobalShop spoločnosti Global Services Slovakia s.r.o.