Chwin Stefan

Vissza

Arany Pelikán

(2007)
Sorozat: Sorozaton kívül
Műfaj: Széppróza / Világirodalom
Fordítás: Weber Kata
Oldalszám: 272
Méret: Fűzve, 112 x 179 mm
raktáron:
Bolti ár
2 300 Ft / 9,63 €
Kedvezményes ár 20%:
1 840 Ft / 7,70 €
Darabszám :
Nincs termék a kosárban

Nyár, hőség, a tanév vége. Jakub, a gdański egyetem oktatója felvételiztetni megy. A nyári szünet, a nyaralás, a pihenés elmúltával el is feledkezne erről a napról, ha az őszi tanévkezdetkor nem jutna a fülébe, hogy az egyik sikertelenül felvételiző lány, aki nála vizsgázott, elkeseredésében öngyilkosságot követett el.
Jakubban gyanú támad, hogy a hőségben talán egyetlen végzetes tollvonással ő írta be rosszul a pontjait. Egy óriási lelki földcsuszamlás indul el benne –vajon ő a felelős a történtekért? Mindez azonban pokoljárásának csak a kezdete.
Stefan Chwin gdański történetében a testépítő termek, szupermarketek, kéregető koldusok, gyorsétkezdék számunkra is ismerős világában, a mai kelet-európai díszletek között a mélységet megjáró hőssel együtt bolyonghatunk, miközben az író a pénz és a pénztelenség, a részvét és a közönyösség, a rasszista fölény és a kiüresedett irgalmasság közti választás kínos kérdéseit szegezi nekünk.

 


Részlet a regényből:

...Éhes volt, pénze nem volt, nem tudta, hova menjen. Éjfélre járt. Menjen vissza a Góra Gradowára? A Góra Gradowa félelmet keltett benne. Az alacsony aluljárón át, ahol komoran zúgtak a neonlámpák, elment a könyvtár előtti térre. Üres volt, csak a buszmegálló üvegfalának hirdetéséről nyújtotta felé kezét az egyik autista, ködbe merült kisgyerek. Csak a légi közlekedési és szállítási épület előtti vasúti sínek csillogtak az aszfalton, mint egy luxushotel homlokzatáról leszedett neoncsövek.
A tér közepén kisvártatva észrevett két gyereket. Egy ősz, rövidre nyírt szakállú férfi lépdelt ott, fehér vászonöltönyt viselt, kézen fogva egy fantasztikus krémszínű rafiakalapot viselő nővel. Ez volt az az író, aki időnként Jakub műanyag poharába dobott egy érmét a pályaudvari aluljáróban. A nő pedig a felesége. Bár sokszor látta őket, most nem ismerte fel őket.
Ment mögöttük. Hallotta a hangjukat. Nevettek. A könyvtár feletti égbolt fekete volt, csillagok nem látszódtak rajta. Jobbra a Radunia part menti parkja. Jázminbokrok sűrűje. Platánok. Távolabb egy taxis droszt, buszmegálló. A viadukt felől odahallatszott egy éjszakai vonat dübörgése. A peronok mögött a Kurkowa úti börtönt lehetett látni, a villanyok lekapcsolva, fal, őrtornyok.
Gyorsan odafutott, a férfit hátba vágta. Az leesett a földre. Rángatni kezdte a nő ridiküljét, de az erősen tartotta, és öklével Jakub arcába csapott. Második Eljövetel, gondolta, s a száján érezte a vér ízét. A férfi felpattant a kövezetről, kiáltott valamit, Jakub bevetette magát a cserjésbe, rohant vaktában a jázminbokrok sűrűjén keresztül a kereszteződés irányába. Hallotta maga mögött a szétcsapódó ágak neszét, valaki hívott valakit, kiáltásokat, aztán lövést, egyet, még egyet, de a rémülettől szinte repült, ezért csupán az úttest nedves aszfaltján csúszva átugrott a villamossínekre, befutott a Nemzetek Szövetsége távolban lévő parancsnoksági épülete körüli bozótosba, s a magas fűben elvágódott. 
A földhöz tapadt. Lemaradtak? Átbújt az ágak alatt. Remegett. Lőttek? Ha tényleg lőtt volna valaki, akkor már golyó lenne a hátában. Képek jelentek meg előtte. Újra Hildára gondolt. Hunyt szeme mögött a lángoló haj szörnyű látványa kavargott. Fülelt. De a könyvtár előtti tér felől senki sem futott. A hidegtől megdermedt, a harmattól átázott, beburkolózott a kabátjába. Ki akarta várni a bozótosban ennek az átkozott éjszakának a végét. Egy fának döntötte a hátát. 
Amikor a feje a fáradtságtól leesett, tenyerébe vájta körmét, hogy el ne aludjon. De a szeme lecsukódott.
Amikor felébredt, a fák fölött az ég világos volt. Autók zaja. A Szent Katalin-templom tornyán az óra ütött. A villamosok csörömpöltek. A felüljárón áthaladó vonat zakatolt. Átmászott a bokrokon az utca felé, de olyan gyenge volt, hogy elesett a fűben. Próbált leveleket enni, egy maroknyit a szájába tömött, de keserű volt, a torkát égette, mint a jód, a zöld nyállal együtt kiköpte. Újra bemászott a gallyak alá, álla alá húzta térdét. Meg akart már halni, de egyelőre senki sem akarta sajátjaként birtokolni a lelkét.
Egész nap a bozótosban várakozott, azt sem tudta, hogy álmodik-e vagy minden a valóságban történik. Alig volt ereje. A halántéka hasogatott. Az ágak alatti szendergéséből kiáltozva ébredt. Még mindig Hilda lángoló haját látta maga előtt. Elöntötte a kétségbeesés. Behunyta szemét, hogy ne lássa a világot, de a világot ez nem nagyon hatotta meg. A nap, kifogástalanul eleget téve kötelezettségeinek, ahogy mindig, most is felkúszott a felhők között a Városháza tornya fölé. Cape Canaveralnál az amerikaiak kilőtték a következő űrjáratot. A Galilei űrszonda a Marsra repült...

Generuje redakčný CMS systém GlobalWeb a eShop GlobalShop spoločnosti Global Services Slovakia s.r.o.