Hrabal Bohumil

Vissza

Színnyomatok

(2006)
Sorozat: Sorozaton kívül
Műfaj: Költészet
Fordítás: Tőzsér Árpád
Oldalszám: 168
Méret: Kötve, 135x165 mm
elfogyott:
Bolti ár
1 990 Ft / 6,64 €
Kedvezményes ár 20%:
1 592 Ft / 5,31 €

Bohumil Hrabal ma minden bizonnyal az egyik legnépszerűbb „magyar” prózaíró. A költő Hrabalt viszont még a legbeavatottabb magyarok sem igen ismerik.
A versíró Hrabal paradox módon egyszerre szürrealista költő és költője a város nyers, szociográfiai valóságának és csaknem trágár testiségének. Ő úgy álmodik a világról, mint egy szürrealista poéta, de úgy bolyong a testben, mint egy reneszánsz-realista költő: az ember az ő látomásaiban a kavargó városi természet, a városi világmindenség közepe. – 1950-ig szinte már minden későbbi regény- vagy elbeszéléstémáját megírja: versben vagy lirizált prózában. S ez szó szerint értendő: a Hrabal-epika többnyire a korábbi Hrabal-versek – sosem látott elbeszélői találékonysággal, erudícióval, bőséggel motivált – változatai. 
Ha egészen pontosak akarunk lenni, azt kell mondanunk, hogy a cseh alkotó versei és prózai munkái együtt képeznek teljes világot, Hrabal-univerzumot.


Bicikliző Krisztus (Major Anita, Magyar Nemzet)


Elida-kozmetikummokkal az egészségért és szépségért
(Zdraví a kráse vstříc kozmetikou Elida)

Legyünk legalább jók s álmodozók,
ha már árad ránk a halál s a fagy.
Értelmünk elvadult eszmebozót,
ezer ellentétre hasad az agy.

Nincs fogódzó, nincsen csillagos ég,
nincs hold, nincsenek szerelmes szavak,
a szívekben több szerelem nem ég,
nem csikordul kavics talpunk alatt.

Csak eszünk, dolgozunk, üzekedünk,
s ha tükörbe nézünk alvás előtt:
hullát lát a gyilkos s gyűrt lepedőt.

A költőre hiába fülelünk,
az életfelelős csak áll bután,
s szlopál. Éjjel van? Reggel? Délután?

Exhumáció

Az ég fehérlő rózsák kertje,
a legszebb ágát neked adom,
bimbózó bokrokban alszik istenke,
öt hölgy vigyázza s rózsavadon.

Múltam egy régi szóban szunnyad,
az emlék ágacskája mi szép!
Arcod már csak úgy látom, akár a múltat:
ködben, mint az elfolyó Duna vizét.

Évente többször írtam, s vártam –
Viktorka Šťastná, Bécs – a levélre.
Magadat küldted, tornaruhában
képen. – Régen volt, tizenhat éve.
(Tizenhat voltál a XVII. kerületben.)

A Dunán oroszok, mindennek vége.
Egy sort sem írtam harmincnyolc óta.
Csak néha fordítom az arcom délre,
ott, ott boldog lehettem volna.

Az ég fehérlő rózsák kertje,
a legszebb ágát neked adom,
bimbózó bokrokban alszik istenke,
öt hölgy vigyázza s rózsavadon.

Dolce far niente

Mennyi virág a réten!
Szíved vörösbegy, melynek torkában 
hipermangánként gurguláz
a júliusi láz,
s két kitárt szárnya hűen
jelzi, mennyire szeretsz a fűben,
karod szétvetve, hanyattfeküdni,
s nézni az ég kerítését,
számtalan lécét és rését,
s számolgatni fölötted
a tölgyek
zöld papírpénzét. 
Mennyi bankó, virág és csarab!
Fogaid gyöngyfűrész fogai, a szád 
a levegőégbe harap,
s küldi dísztáviratát,
a mosolyt, a boldogságot, hogy fekhetsz
egyedül, egyedül, a rét közepén, júliusban.
A vörösbegy a mellén rőt napot szoptat,
s te felejted a szemérmet,
füledbe suttoghat a természet,
nem bánod, csibor csiklandja 
bőröd, és nem is sejted,
hogy inged aljában,
a háromszög fölött, 
amit valaki gyönyörű tested 
homokjába szerkesztett,
a befogók és az átfogó között,
szóval ott, lent,
kicsi Arkhimédész: 
egy szöcske töpreng.

Generuje redakčný CMS systém GlobalWeb a eShop GlobalShop spoločnosti Global Services Slovakia s.r.o.